A kezdetek

A PLC-vel való megismerkedésem nagyon hosszú időre nyúlik vissza. Még kezdő pedagógusként kaptam azt a feladatot, hogy a mechatronikai technikus képzés keretében a PLC oktatását vállaljam el. Az egész egy üres műhellyel kezdődött, amiben csupán székek és asztalok voltak néhány frissen érkezett AEG PLC-vel együtt. Hosszú évek során sikerült sok tapasztalatot szereznem - legfőképp autodidakta módon - a PLC-k területén.

PLC-k a gyakorlati képzésben

A tanítási-tanulási folyamatban az érdeklődés felkeltésének, a motivációnak és anna folyamatos fenntartásának óriási szerepe van. Nagyon szép és ötletes PLC programokat lehet írni, de igazán akkor élvezhetjük munkánk gyümölcsét, ha a programot élesben is ki tudjuk próbálni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tanulókat is az motiválja a legjobban, ha a munkájuk kézzel foghatóan testet ölt (mozog, világít, szól, stb.). Léteznek ugyan szimulátorok az egyes PLC-khez, de ezek a valódi működést nem tudják visszaadni. Ezen kívül a kereskedelemben kaphatók különböző makettek, modellek a programok kipróbálásához. Először is vizsgáljuk meg a szimuláció és az emuláció közötti különbséget. Az emulátor egy olyan hardver vagy szoftver vagy sokszor hardver-szoftver együttes, amely lemásolja – úgy tesz, mint... – az eredeti rendszer funkcióit, működését. Az emulátor lényege, hogy az eredeti külső viselkedését minél pontosabban adja vissza. A szimulátor ezzel ellentétben csak az eredeti rendszer absztrakt modelljét állítja elő. Másodsorban megvizsgálva a hazai kínálatot nagyon kevés eszközt találhatunk, amivel berendezéseket modellezhetnénk, illetve ezek ára már százezres nagyságrendben van!

Ezen gondolatok mentén döntöttem úgy, hogy készítek olcsó, mások által is reprodukálható emulációs paneleket, amelyek leírását a honlapomom közzé is teszem.

 Emulációs panelek

Az alábbi emuláció paneleket terveztem meg, amelyek a mesterprogramomban is szerepelnek:

  1. Lépcsőházi automatika feladat. A feladat során egy 3 szintes lakóépület lépcsőház világítását kell megtervezni. Az emulációs panel egy lakóházra hasonlító nyomtatott áramkör, amely tartalmaz a feladathoz 3 nyomógombot és a világításhoz 3 db LED-et. A hagyományos időzített világításon kívül a tanulónak extra opciókat is meg kell valósítaniuk: hosszú gombnyomásra lekapcsolás, kétszeri gyors megnyomásra állandó világítás, hibajelzés beragadt gomb esetén.

  2. Kirakatvilágítás feladat. A tanulóknak egy üzlet kirakatvilágítását kell megtervezni. Az emulációs panelon kapcsolók, nyomógombok, alkonykapcsoló és mozgásérzékelő, valamint LED-ek találhatók a minimális, a normál és a kiegészítő világításhoz. A feladat során a napszaknak, a nyitvatartási időnek és a kirakat előtt elhaladó vásárlók függvényében kell vezérelni a lámpákat.

  3. Szellőztető rendszer. A feladatban egy mélygarázs szellőztetőrendszerének felügyeletét kell megoldani. A panelon található 4 db ventilátor egy nyomógomb, egy piros, egy sárga és egy zöld lámpa. A működő ventilátorok számától függően a programnak piros, sárga, vagy zöld jelzést kell adniuk az autók számára.

  4. Almacsomagoló. Az emulációs berendezés egy almák csomagolására képes rendszert emulál. A panel emulál 2 futószalagot, egy helyzetérzékelőt a dobozoknak és egy optikai érzékelőt az almák számolásához. Tartalmaz egy START és egy STOP nyomógombot, valamint egy üzemjelző lámpát. Az érzékelőknek megfelelően olyan vezérlést kell megvalósítaniuk a tanulóknak, hogy minden egyes dobozba 10 db alma kerüljön.

  5. Tisztítóberendezés. Az eszköz egy pneumatikus hengerrel vezérelt fel-le mozgó kosarat emulál, amelynek helyzetét 2 végálláskapcsoló jelzi. Található rajta még egy START nyomógomb és egy üzemjelző lámpa. A feladat során a tanulónak meg kell oldani a végállás érzékelők figyelésével a henger mozgatását úgy, hogy a kosár egy megadott ideig tartózkodjon a fürdőben, illetve egy adott ciklusszám után álljon le a készülék.

  6. Útkereszteződés mellékúttal. Az emulációs panel többfajta közlekedési szituáció megvalósítására alkalmas. Tartalmaz kapcsolókat és nyomógombot jelzőlámpákat és gyalogátkelő helyet. A feladat: egy kereszteződésben a főút és a mellékutak kereszteződését közlekedési lámpával irányítják. Egy megadott ütemdiagram alapján kell kapcsolgatni a piros a sárga, és a zöld lámpákat. Az időegység – egy ütem ideje – 5 s. A berendezést a BE_KI nyomógombbal lehet üzembe helyezni. A K1 kapcsolóval a normál (K1=Be) és a villogó sárga (K1=Ki) üzemmód között lehet váltani. A villogás frekvenciája 2 Hz.

  7. Variációk gyalogátkelőhely vezérlésére. A feladatokhoz az előző emulációs panelt lehet felhasználni. Az első verzióban egy automatikus váltott irányú vezérlést kell megvalósítani, ahol az egyes ütemek idejét egy potenciométerrel lehet változtatni megadott tartományon belül. Ehhez a beépített A/D átalakítót kell használni. A másik verzióban a gyalogosok kezdeményezhetik a zöld fázist egy gomb megnyomásával, kiegészítve azzal, ha adott időn belül nem történik gomb nyomás, akkor automatikusan beiktat egy zöld ciklust.

  8. Szobatermosztát. A feladatban egy lakóház fűtését-hűtését kiszolgáló automatikát kell elkészíteni. Az emulációs panelen ehhez található 4 db hétszegmenses kijelző a hőmérséklet kiíratásához, egy LCD kijelző egyéb információk megjelenítéséhez (pl. téli vagy nyári üzemmód), nyomógombok a hőmérséklet beállításához, üzemmód váltó kapcsoló, valamint egy kétszínű LED a fűtés-hűtés aktív állapotának jelzésére. A cél egy olyan program megírása, amellyel be lehet állítani bizonyos határok között a kívánt hőmérsékletet, amit a program el is küld a kijelzőnek. Majd ennek, illetve a külső hőmérsékletnek és az üzemmódnak megfelelően kapcsolja a fűtést, vagy a hűtést.

  9. Vagontöltő berendezés. A feladatban egy vagont a szilárd anyag tárolóból (siló), adagolócsiga és szállítószalag segítségével kell feltölteni. Az adagolást a STRART gomb megnyomásával engedélyezik. A vagon csak akkor tölthető, ha megfelelő pozícióban van, amit egy érzékelő jelez. A vagon töltöttségét szintén egy érzékelő jelzi. Az adagoló csigát és a szállítószalagot az érzékelők jelének figyelembe vételével, valamint úgy kell vezérelni, hogy az anyag ne torlódhasson fel. Az emulációs panelen megtalálható a START és a STOP nyomógomb, a két üzemjelző lámpa, az érzékelők, valamint a szállítószalag és az adagolócsiga modellje.

  10. Útfelbontást jelző lámpa. A panel egy mobil jelzőlámparendszert emulál, amelyet útfelbontások forgalomirányítására alkalmas. Tartalmaz két jelzőlámpát, két érzékelőt az autók jelenlétének detektálására és egy kapcsolót, amellyel üzembe lehet helyezni. A tanulónak a feladatban meg kell oldaniuk a lámpák vezérlését az autók érkezésének figyelésével különböző prioritások – pl. a balról jövők élveznek elsőbbséget – mentén.

  11. Festékkeverő berendezés. Az emulációs panel két különböző folyadék – pl. festék – megfelelő arányú összekeverésére alkalmas berendezést emulál. A folyadékok tartályba juttatásához tartalmaz két feltöltőszelepet, a kész keverék felhasználásához pedig e leengedő szelepet. A tartályban a folyadékszintet két érzékelő jelzi. A folyamatot négy nyomógomb segítségével lehet vezérelni: Start, Stop, Leengedés, Nyugta. A keverés folyamatáról pedig egy lámpa ad információt. A feladat során a tartály vezérlésének automatizálását kell megoldaniuk a tanulókat. A megfelelő arányokat a szelepek nyitási idejével kell beállítani. Adott ciklusszám elérése után gondoskodni kell a tartály leürítéséről és tisztításáról. A tisztítás befejezését a kezelőnek kell nyugtáznia.

Letöltések

LOGO! kézikönyv letöltése

S7-200 egyórás tanfolyam letölté

S7-200 kétórás tanfolyam letöltése

S7-200 kézikönyv letöltése